családi idill újra

2010.01.20. 22:21

Megint csodálatosan jó nap volt. Reggel szerződéseket irattam alá az albérlőmmel. Aztán hazajöttünk, és tanultam. Feltűnő volt nekem, hogy apám nem nagyon állítja át a fűtést a vegyes tüzelésűre. Nem tulajdonítottam neki jelentőséget, tettem a dolgomat. Nyakamba vettem a telco világot is, mert zavar az, hogy nagyanyám elég sok telszámlát csinál a csúcsidőben bonyolított hívásai miatt. Majd ha végül kiválasztom technológiát, erről lesz egy külön poszt. Szóval a szobámból kilépve megcsapott a penetráns kocsmaszag. Apám próbált feljönni a lépcsőn. Ittam, visszamentem, akkor már a szobámban ült az ágyamon a mocskos nadrágjában. Utálom ha ezt csinálja valaki! :@
Mondtam: "mi van?"
-anyádnak kell valamit venni névnapjára meg meghívni vacsorázni
-"jó"
Elhúzott. Aztán mikor délután 1 körül is a gázkazán ment megkerestem anyámat skype-on, hogy mi van. Elrendelte a felderítést.

Apámról azt kell tudni, hogy alkoholista zugivó. Szánalmas alak. Találtunk már mindenhol szeszt a ház körül, így egyértelműen megint volt valahol neki eldugva valami.

Öcsém mikor hazaért akkor megkértem nézzen körül, mert ő meg szokta találni a pia állományát. Közben kaptunk egy hívást valami porszívóügynöktől. Alig tudott beszélni vele, és idehívta őket holnapra. Azt kurva gyorsan el lehet felejteni, hogy mi veszünk porszívót. Lement, és begyújtotta a vegyes kazánt. Feljött és hozzám vágta: "be van gyújtva" Mondtam jó.

Öcsém jött fel egy boros üveggel aminek az aljában volt egy kicsi még. Anyámmal kontaktoltam. Erre jött apám nekem bőgve, hogy köszöni szépen, jófej vagyok. Mert nekem aztán kurávra érdekem hogy igyon, meg kurvára örülök annak, hogy alkesz. LOL...

Jött haza anyám, erre apám már fogat mosott, meg ezt mondta: jó éjszakát - és lefeküdt

Szokásos üvöltözés következett. Meg volt vérig sértődve, hogy hogyan mertük elvenni a piáját. Mivel ez már a sokadik eset, így anyám szólt nekem, hogy lehet nemsokára nincsen tovább, és válás lesz belőle. Tartsa el saját magát, ő megunta már, hogy 2 éve élősködik rajta, és éli a világát, piál, ház körüli dolgokra is fosik. Mikor még apám járt az autóval, és elvileg "dolgozott", akkor egész nap a kocsmában volt, mcDonalds-ba járt ebédet enni, reggel a kisboltba járt reggeliért. Mackó sajt, kifli, és az autóban ette meg! Kurvára rühellem ha a kocsiban esznek. És én vagyok az autó virtuális gazdája. Aztán mikor GPS loggerrel lekövettem, és bizonyítékot szereztem ellene, akkor ki lett tiltva az autóból. Élte a kis világát, szórakozott a kocsmás haverjaival, fuvarozta őket, kölcsönadta nekik az autót! Szánalom!

Rühellem, utálom, gyűlölöm, és meg is érdemli ha elválik tőle anyám! Csak visszahúzza! Előrébb nem jut vele. Folyamatosan idegesít... Nincsen elég gondja így is. :@

A bejegyzés trackback címe:

https://eletemdolgai.blog.hu/api/trackback/id/tr101688933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása