Már megint éjfél után sikerült posztot írni. Erről mondjuk az tehet, hogy filmet néztem eddig. El is felejtettem, hogy láttam már. Megnéztem, és a végén beugrott, hogy "de én ezt láttam már" méghozzá 2005-ben még koliban egyik magányos hétvégémen. Micsoda parák voltak elsétálni WC-re a sötét folyosón egy-egy horror után. :) Egyszer eldőlt a felmosó a WC-ben. Szabályosan mini szívrohamot kaptam a WC-n ülve. Vissza: Aeon Flux a címe, és egyáltalán nem jó a film. :)

Hétvégén végig melóztam. Egyik ismerős gépét tettem helyre. Picikét lassú szegény gép, 2 napos meló volt. Végeztem, jó minden. Kipróbáltam egy faxkészüléket VoIP felett. Szuperül megy a cucc, szépen faxol. Át kellett kicsit konfigolni hozzá az ATA-t, de utána ment is egyből.

Van egy srác akit utálok, de szívből. Felhív mobilon, hogy: "van internet, de nem tudok bejelentkezni a skype-ra. ilyen lehetséges?" Hát igen, lehetséges. "és mikor lesz jó?" Nem tudom... (honnan a faszomból tudjam? mi vagyok én prediktív algoritmus vagy jósnő?) "és akkor most nem fogok tudni órákig bejelentkezni?" Lehet(ó basszus hát jelentkezz be akkor a jó kurva anyádba az fut biztos valahol) "jó köszönöm"
Természetesen 5 perc múlva ment a skype, de azért fel kellett engem hívni mindenképpen ilyen faszságokkal és baszogatni este 11-kor... Ennél már csak az a jobb mikor 3mp-re húzom ki az UTP kábelt mert odébbteszem egy port-al, és már csörög a telefon, hogy nincsen net, mikor lesz? Már van "ja előbb még nem volt" áááááá! És csodálkozik valaki, hogy... (ide mindenki képzeljen valamit)

Ma megint nagytakarítás volt a gépemen. Megszabadultam jópár giga feles cucctól a gépen. Megritkítottam az MSN-es partnerlistámat is. Akikkel megromlott a kapcsolat/már nem beszélek azok törlésre kerültek.

Délután visszapakoltam magamat a társkeresőkre is. Reményeket nem fűzök hozzá. Most már belátom hülyeség volt újra regelni, de le nem szedem magamat. Elnyaralok én ott fent. Néha írok 1-2 értelmesebbnek hátha. ;) Átnéztem az elmúlt pár hónap új belépőit. Meghúztam a képzeletbeli sugarat lakóhelyem +100km-es körzet. Eléggé kevesen maradtak sajnos. 3-nak írtam is, abból 1 válaszra sem méltatott, pedig még nincs is fent a szexi temzés képem. :D (lehet akkor már banolt is volna :D:D) Valahogy kevés valószínűségét látom ennek a netes pártalálásnak. Ahogy a yahoo fórumokban láttam minap azt mondja az amerikai: "web dating is for losers" Igaza lehet, de én sok más helyen nem tudok ismerkedni. Lúzer lennék? Fene tudja. Nem hiszem azért. Bár tény, hogy vannak fura dolgaim, szexi sem vagyok, a farkam is kicsi. Így sokaknál kiesek a pixisből, de ahogy ma az egyetlen lánytól akivel beszélek néha hallottam: "akinek nem kellek az meg sem érdemel engem" Szóval lúzer azért nem vagyok. :) Jó azért bevallom volt precedens az elmúlt időben arra, hogy valakinek kellettem volna, de nem. Őt nem nekem találták ki. Aranyos srác volt, jópofa, és sokszor kiakasztott. :D Remélem megtalálja a párját majd ő is, mert megérdemli szegény, sokat szenvedett. :S Ha valaha olvassa a posztot üzenem neki: hajrá, sose add fel!

UPDATE1: kibaszott amerikai csetszleng... néha nem is értem mi a faszt akarnak... na azért kibogarászom, de áhh. mindegy már legalább amerikai is van az msn listámon

A bejegyzés trackback címe:

https://eletemdolgai.blog.hu/api/trackback/id/tr41717957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása