memoirs part 1
2010.02.02. 12:35
Ez az első rész, kezdtek.
11 éves korom óta tudom, hogy mi vagyok. Kűzdöttem vele eleget, aztán 13 éves koromtól párkerestem. 17 évesen jutottam el oda, hogy megtaláltam egy fórumot ahol több hasonló cipőben járó srác is volt. Összeismerkedtem egy akkor 16 éves fiúval. Leveleztünk e-mailben, akkor még neki nem volt állandó hozzáférése. 2001-t írtunk, akkor még nem volt szélessávú netem, így modemeltem. Sokat beszélgettünk, de csak levélben. Hívott fel Budapestre, hogy teázzunk de aztán a nyári szünetig nem léptem semmit mert sulis voltam. Igazából ő sem vitte túlzásba az invitálást. Mindig volt téma e-mailben, de valahogy nem volt az az igazi. Szőke volt, kékszemű, vékony és magas. Jó srác volt így visszagondolva. :) Eljött a nyár, és neki edzőtáborba kellet menni, mivel táncos volt. Azt írta, hogy ha visszajön újra beszélünk. Elment a nyár, és nem írt. Írtam neki, hogy visszajött-e. Jelezte visszajött, jó volt és többé nem írt. Szarul esett, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.
Ebben az évben találtam rá egy amerikai fiataloknak működtetett meleg csetre. Itt rengeteget voltam fent. Összeismerkedtem egy akkor 14 éves texasi sráccal. Nagyon jó barátságba kerültem vele. Aztán kiderült, hogy 35 éves... Kicsit megzuhantam akkor, hogy átbasztak, de túléltem.
Következő próbálkozásaim sorra kudarcba fulladtak. Sokat lógtam cseteken, de nem akadt semmi komolyabb. Általában dugni akartak csak, vagy nem tetszettem. 19 évesen a gyaloglo cseten találkoztam egy sráccal akit Márk-nak hívtak, és itt tanult a városban. Ő 17 volt akkor. Sokat beszélgettünk msn-en, de vele sosem volt az igazi. Inkább csak havernak kezeltem. Egyszer felvetette szexeljünk, de aztán nem lett belőle semmi. 2007-ben aztán kiment Angliába, és szerelmes lett egy srácba. Nem tudom mi van vele, mert azóta nem beszéltünk. Remélem jól van.
20 évesen feltettem magamat társkeresőkre. Akkoriban még élt a gaysite.hu, így ott kezdtem.
Folytatása következik
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
frozenheat 2010.02.02. 19:56:31
nicnev · http://eletemdolgai.blog.hu 2010.02.02. 20:12:11
frozenheat 2010.02.02. 21:47:17
rosszabb mint az itt-ott szopatnék stb.