Komolyra fordítva a szót, tegnapelőtt beszélgettem Mátéval, és több olyan gondolattal is szembesültem, melyet már kitaláltam az éjszakák alatt magamban, csak elfelejtődtek. Azt hiszem visszaveszek ebből a pánikszerű társkeresésből, mert nincsen értelme. Az életem nagyon nem jó felé mászik szépen lassan. Nem akarok már idióta módon csinálni dolgokat, mert nem rám vall. Mindig mikor elutasítást kapok, vagy valami, akkor már egyből para van, hogy úristen mi lesz, egyedül maradok stb. Minek ennyire túlzásokba esni? Minek kell ennyire kishitűnek lenni? Mióta elhagytam D-t nap mint nap azt akartam érezni, mint vele. Kerestem, kutattan az érzést. Semmi nem érdekelt igazán úgy mint előtte, üresnek és kihaltnak éreztem az életemet. Talán újra szerelmes akartam lenni, vagy hiányzott valaki? Nem tudom. Valahogy kellett valaki mellém, önbizalmam is eltűnt. Függőség? Telt-múlt az idő, napok, hetek, hónapok, és sok kényszeres találkozó, sok eleve elvetéltnek ítélt embernek írás, sok cseten elkeseredett keresgélés, de minek? Hosszú ideig voltam társ nélkül. 14 éves korom óta keresgéltem, de nem leltem az igazit, aki meg tudott fogni. 24 évesen egy véletlen során berobbant az életembe D és mindent összekutyult. Jó ideig nem tudtam hová tenni az érzéseket. Ennek már volt egy posztsorozat szentelve, már igazán nem is érdekel az, hogy mi és hogyan volt. Mátéval éppen arról beszélgettünk, hogy minden embernek más a boldogság, és a boldogság IQ függő is. Megvolt D mégsem voltam igazán boldog. Boldogsággal töltött el, hogy vigyázhatok rá, szeret(nem...) és szeretem, de mégis hiányzott valami. Sok ezernyi apró feltétel, elvárás volt még magammal szemben ami nem teljesült. Mégis miért gondolom, hogy pont egy másik ember hiányzik a nyomorult életemből? 10 évet lehúztam gond nélkül, akkor most miért keresek így elkeseredetten? Mi értelme idiótákat felkeresni, nonsense dolgokról beszélgetni velük? Mi értelme faszra éhes szépfiúk lelki világát, hisztijeit és vásárlási szokásait olvasni msn-en a szerelem reményében? Mi értelme olyanokkal beszélni akihez egyszerűen nem tudok értelmesen szólni, mert azt sem fogja fel mit írok neki? Tudom jól milyen embertípusra van szükségem. Sajnos nem az átlagember a célcsoport. Nem tudnék szeretni egy olyat aki nem hozzám való. Nehéz a dolgom, de nem lehetetlen, és ahhoz túl nagy a világ, hogy ne legyen legalább egy. Az élet kihívások elé állít, és fog is. Az élet ad és elvesz. Elvett már sokmindent, és adott is sokmindent. Az élet majd adja társamat, és nem ilyen elkeseredett reménytelen foggal-körömmel akciók fogják meghozni. Ez nem 5 perc lesz. A lehető legváratlanabb helyzetek adják. Kiskoromtól kezdve rendesen kapom az áldást, de szívós vagyok és talpra állok. Az egész élet egy óriási kihívás, és nem szabad elmenekülni, meghátrálni, leülni. Csináld! Akkor is ha fáj! Akkor is ha nem bírod! Nézd meg anyád! Ezért születtél, ez a dolgod, ezért kerültél erre a világra! Az életem pedig megy tovább. Mennek az értékes órák, percek, másodpercek amit a saját önemésztésemmel, önsajnálatommal a gépem előtt dögléssel, társkereső oldalak böngészésével töltöm. Várom az estét, hogy hátha holap lesz valami. Miért kell ezt csinálni? Vissza kell térnem a gyökerekhez! Meg kell fogni az eldobott szálat amit érte dobtam el. Emlékezz mi voltál! Ez már rég nem te vagy aki most vagy! Hová tűnt a motiváció? Hová tűnt az a tudásvágy? Állj fel teljesíts, és legyél valaki ahogy mindig is akartál, hiszen ott vannak a céljaid! Láttad azt az embert! Nézz a barátodra akit elismersz! Legyen példád honnan kezdte és hová jutott! Vedd már észre, hogy az élet miről szól! Ott a sulid! Csináld mielőtt túl késő lesz és baszhatod! És ezt vésd a fejedbe! Te nem lehetsz gyenge!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.