voks leadva

2010.04.11. 20:20

Reggel 9-kor már leadtam a szavazatomat a körzetemben. Vicces volt. :) Először is köcsög módon egy ház kijáratába parkoltam mert nem volt máshol hely, de mint kiderült nem akartak kijönni éppen. Aztán a sorom kivárása és identifikáció után odasúgta az egyik nő a másiknak: első szavazó? Egyből mondtam hangosan: nem, az már régen volt hölgyem! :P Azért jól esik, hogy még 26 évesen is 18-nak néznek! :D Jót tesz az egómnak. Hiába, a gének. :) Mondjuk tény, hogy többek szerint is letagadhatnék legalább 6 évet. Szóval beikszeltem az mdf-et mindenhol ahogy a webes konfigurátor is kidobta nekem, és bepaszízoztam a szavazóbox standard inputján a borítékot. Nesztek, itt van az enyém is, csináljatok országot ha tudtok! :)



Délután meg elment egy pillanat alatt. Tanulás, este a szokásos vásárlási láz. Olcsó volt a metróban a tibor tojásdrazsé, ezért kellett. Fincsi. Igaz már így is dagadt disznó vagyok, mert 63kg a legutóbbi mérés szerint. Hát majd leadom UK-ben, ott úgysem lesz pénzem kajára normálisan az elején! :D Volt olcsón tofu is, ezért azt is vettem. Kéne belőle csinálni rántott szeletet. Megkóstolnám milyen belőle. Sokan esküsznek a szójára, sokan utálják. Üresen nem volt az a jó, de ha valamit kevertem hozzá átvette az ízét. Natúran kicsit mozarella és penészgombaíz keveréke. Nem feltétlenül rossz, csak még ismeretlen. Nemsokára elfogy a halolaj kapszulám is, amiről fogalmam sincsen miért is szedek, de biztos van valami oka.



Pár napja felhúztam magam, mert a köcsög szomszéd macska megmászta a kocsit a lábaival. - legalábbis ezt hittem. Tegnap jöttem haza este gépszerelésből gyalog, és valami állatka futott át előttem az utcán.



Szia cica! Mondtam neki. Megmerevedett, és felállította a farkát. Nem kell rosszra gondolni, a hátsó farkát állogatta. :D



Te nem cica vagy basszus, hanem görény! Mondtam neki miután megijedtem tőle én is mint ő tőlem. :D Elrohant. Éjfél körül láttam ahogy a szomszédom autója tetején nyaral a dög. Hát fasza. Nem cica mássza a kocsit, hanem ez a görény görény. Nem tudom hogyan lehetne elfogni, de ennek nem integrált behúzható a körme mint a cicának, és félek megsérti a lakkot. Egyáltalán minek megy fel oda? Szereti nézni a csillagokat?



Holnap el kell hoznom délután a szakdogát. Jól meg kell néznem mit követett el a srác vele mielőtt fizetek. Remélem nem cseszi el nekem.



A bejegyzés trackback címe:

https://eletemdolgai.blog.hu/api/trackback/id/tr851912863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása