now i am positive

2010.02.24. 20:59

Ha visszanézek a blogokban, akkor sok negatív dolgot írtam az elmúlt lassan 3/4 évben. Mióta elolvastam a titok című könyvet 1-2 dologban megváltozott a véleményem. Persze van benne 1-2 hülyeség is, de magát a lényegét úgy érzem összeraktam. Nagyon jó példa erre, hogy mindig csak panaszkodtam a sok idióta srác miatt, és csak jöttek, és jöttek. Saját magam mintha kívántam volna az idiótákat. Gondoltam rájuk, idegesítettem magam rajtuk, ezzel megerősítettem, magamhoz vonzottam a hülyéket. Direkt már vártam, hogy na jön a faszkalap. És jött! Mintha erre vágytam volna. Mikor jött a Laci ilyenekre gondoltam, hogy úgysem lesz jó, úgyis fennakadás lesz valamit, én bejött. Direkt akartam azt, hogy a negatív dolog történjen. Már azzal, hogy gondoltam rá, kihívtam ellenem az erőket, és meglett az eredménye. Mikor a vizsgaidőszak volt, akkor mindig arra koncentráltam, hogy meglesz, meg kell lennie, és minden meglett. :) Amire nagyon koncentráltam, szívvel-lélekkel akartam az bejött. Ezt értette meg velem a könyv. És tényleg! Az életem nagy dolgai, nagy változásai általam lett akarva. Mikor rossz történt már előre féltem tőle, hogy nehogy bekövetkezzen, és bekövetkezett. Mikor valamit nagyon szerettem volna, akkor pedig megkaptam valahogy. :)

Az biztos, hogy mi magunk is energiák vagyunk hiszen az energia nem vész el, csak átalakul. Ha átformálom a gondolataimat, ha akarom a jót és kiűzöm magamból a negatív gondolatokat, akkor sokkal kellemesebb lesz a létezésem. Amit még tanultam az az, hogy szakítani kell a múlttal, minden múltban történt eseménnyel, nem hathat ki az egész életemre. Bármi rossz is történt, megtörtént, valamilyen szinten én akartam azt, hogy így legyen, de túléltem, és innentől már a jó dolgokra, élet apró örömeire kell koncentrálni. Jó dolog az, hogy létezel, hogy alkothatsz, hogy működsz. Nem lesz egyszerű menet megváltoztatni a gondolatokat, de végigcsinálom. Ha boldog vagyok akkor szívesebben keresnek az emberek, és szívesebben akarnak engem megismerni mások is. Ha boldog vagy akkor pozitív a kisugárzásod, és magad köré vonzod a jó embereket. És ez 100%, hogy nem hülyeség.

Vedd észre a jót, és akard a jót! :)

Szerző: nicnev

Szólj hozzá!

Címkék: jóság

A bejegyzés trackback címe:

https://eletemdolgai.blog.hu/api/trackback/id/tr641787880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása