Sosem értettem meg őket. Mi visz rá valakit arra, hogy az életét eldobva az ital rabjává váljon? Hazafelé jöttem a városból, mikor is egy kék kantáros nadrágos 28 év körüli részeg szakmunkás srácra lettem figyelmes, aki a buszmegálló esővédő tetőtartó oszlopának támaszkodva torka szakadtából énekelt. Nem nagyon lehetett értelmezni hogy mit, csak énekelt. Még délután 2 sem volt, de már részeg. Elgondolkodtam. Értem én, hogy sok sikertelenség éri az embert az élete során, de nem lehet mindent megoldani alkohollal. Szomorúak vagyunk igyunk? Örülünk igyunk? És van aki még kérkedik is vele, hogy "de jól berugtam az este". Én aki nem nagyon szokott inni, sosem értettem ebben a jósági faktort. Hangulat javítónak társaságban még oké, de van egy határ. Mindig is szerettem tudatában lenni minden tettemnek, és nem vágytam sosem a saját hányásomban fetrengésre vagy kiesett éjjelekre. Az alkoholizmus pedig betegség. Komoly függőség mint a drog, vagy a WoW. A szervezet hozzászokik, és szépen lassan le is épül. Csúf végzet vár rájuk. Hmm... nem értem őket...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.