hó, sok hó

2010.02.06. 20:57

Felkelés után ablakon kinézés során szembesültem azzal, hogy esik a hó megint. Ezen a télen soha nem látott, az elmúlt telekhez képest iszonyatos mennyíségű hó esett le, és még nincsen vége. Kezdem azt hinni, hogy ez az éghajlatváltozás, magyarország mediterrán ország lesz duma nem is annyira igaz. Aztán délelőtt mikor elállt a hó lemostam az autót. Utáltam már ránézni. Tudom úgyis mocskos lesz újra, de inkább legyen mocskos, mint 2x olyan mocskos legyen. Azt csak nagyobb szívás lemosni. Közben persze eleredt a hó is. Eléggé árgus szemekkel figyelte a szomszédság, hogy mit csinál ez a fasz hóesésben, de tehetnek egy szívességet. Nyálazzák meg az ánuszomat. Akkor mosok autót amikor akarok, és nem kértem ki a véleményüket. Szóval letiszítottam az én drágámat (tudom nem az enyém, de akkor is érzelmi szálak kötnek hozzá, meg amúgy is sokmindent éltünk már meg vele kettesben ;)),és beálltam vele a helyére. Aztán rokonlátogatás történt by foot. Felfektettek valami masszírozós lávaköves szarra, ami úgy szétnyomta a hátamat, hogy még most is fáj. Jó egy kicsit IT-s hátam van na. :D Be van állva mint a 60-as években főzött szilvalekvár nagyanyám spájzának a polcán. Hazafelé már kemény havazásban jöttünk. Aztán csillapodott, és megint nekiveselkedett. Most is szaporán adagolja a felhőrendszer az égi minikristályt. Ma úgy tűnik kimarad a tanulás, mert sehová sem kívánom. :S

/me out

Szerző: nicnev

Szólj hozzá!

Címkék: nonsense

A bejegyzés trackback címe:

https://eletemdolgai.blog.hu/api/trackback/id/tr141734986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása