transzvesztiták

2010.04.15. 01:14

Ezen a linken egy érdekes cikket olvastam. Erről szeretnék kicsit írni. Megdöbbentett azért a cikk tartalma.

Összefoglalva a fiú lány akar lenni. Lélekben, jellemben lány. Ebben a srácban tisztára D exemet látom. Ő volt olyan, hogy minden vágya a női ruhába öltözés volt. Mindig azt mondogatta, hogy melyik szoknya meg ruha hogy állna rajta. A farmerszoknyáért volt oda. Én persze nem akartam köcsög lenni vele és adtam alá a lovat, hogy persze D jól állna stb, de valójában nem lelkesedtem az egész transzi dologért. Sőt, letört, elszomorodtam. Mondogatta, hogy ő belül valójában nő, meg arra szokta verni, hogy női ruhában megdugják, de azt hittem csak viccel meg szórakozik. Nem volt ilyen őszinte vallomás mint ez. Mint a cikkből is láttam nem, nem viccelnek. Akik így érzik az tényleg így van. Tényleg érezheti magát egy fiú lánynak. Kielégíti ha lánynak öltözik, ha lány lehet, ha lány szerepet vesz fel. Érdekes, ijesztő. :S Úgymond csak testileg lett fiú, lelkileg nő, vagy közel jár hozzá.

Úgy vagyok vele, hogy nem szeretnék transszexuális fiút magam mellé. Idegenkedem tőle. Szóval egy fiú lány ruhában az nekem kicsit erős. Fiú lány jellemmel megint erős. Buzi vagyok azaz a fiúkat szeretem. Nem lányra vágyom, a lányosság maximum egy kicsit ami még melegeknél belefér, de azért nem kell nyálgyár. Legyen fiús, lelkileg is! :) És ne álarc mögött legyen fiús, hanem tényleg fiús jelleme legyen. Meg persze kívülről is legyen fiús, persze ne férfias, inkább fiús. :) Ha megjelenne egy srác így beöltözve csajnak háááát. :D Az biztos totális ledöbbenés lenne a részemről, és nem felizgatna. Nemrég ismerkedtem egy hasonló sráccal. Ő is jellemre huhh. Bár neki nem volt beöltözési kényszere, "csak" sminkelte magát. Az sem volt egyszerű eset, inkább visszataszító nekem.

Körülnézve a neten elég sokan vannak akik szeretnek beöltözni lánynak fiú létükre. Akár úgy, hogy van barátnőjük. (Szegény lány... :S) Sokan pedig direkt őket keresik. Hát igen. A szexualítás az egy széles témakör, és van egy-két ezerszer "betegebb" bugyra. Én megmaradnék a fiatalabb, szeretetre vágyó aranyos fiúknál ha lehet! :)

Szerző: nicnev

2 komment

Címkék: link wtf ehh ajjaj uhh

A bejegyzés trackback címe:

https://eletemdolgai.blog.hu/api/trackback/id/tr751922440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

frozenheat 2010.04.17. 20:55:50

ha egy fiú beöltözik lánynak az számomra komikus, de a transszexuális témát egyenesen ijesztőnek találom.

másrészt viszont az enyhén lányos fiúk (inkább csak érzelmileg, de semmi női ruha, semmi smink!) néha még vonzóak is a szememben.

nicnev · http://eletemdolgai.blog.hu 2010.04.17. 21:36:37

@frozenheat: A picit lányos fiúkkal nincsen baj ameddig nem kapcsolódik be rajtuk a HP mód, és nem bírsz velük. :)
süti beállítások módosítása